Megint olyan téma, amihez nem értek, de annyira érdekes amit ma megtudtam, hogy le kell írnom, mert engem is fellelkesített.
Tehát a story a következő: Az egyik közelebbi ismerősöm a közösségi oldalon megtalálta ifjúkori szerelmét.. Ő volt számára az első, az igazi, a komoly, a Ő. Csupán az választotta el őket, hogy át kellett költöznie az említett hölgynek (az ismerősömnek) a határ barátságosabb oldalára családi nyomás hatására, így a titokban tervezett eljegyzés elmaradt. Ezt az pasit most találta meg, és az utóbbi időben viszont is látta. Az ismerősöm családos, szeretetben él a férjével. Nem hinném, hogy kérdést jelent nála a dolog, nem gondolom, hogy ez lenne a választása, ám van kísértés, és a pasi most egyedül áll.. Ami a történetben a legérdekesebb, hogy mennyire elevenen él a hölgyben az ügy. (Nem szeretnék így gondolni senkire, azt hiszem amikor nekem párom lesz, ennyit fűznék részemről hozzá.)
Egy másik nő ugyancsak most találta meg a facebookon tinikori naaagy szerelmét. Ő semmi esetre sem tenne kockára semmit így 40 évesen, csak üzenetváltás zajlik, és egyszer majd egy találkozás 2 csésze kávé mellett.. Viszont ez a néhány levél is lázba hozta ezt a nőt.. Érdekes.. :)
A két történet kísértetiesen hasonlít egymásra, és a legérdekesebb az a csillanás, lelkesedés amit a két gyerekes anyukák szemében láttam, mondhatnám tűznek is, ami felelevenedett bennük.. Hogy ez a tavasz hatása, vagy az első varázsa, nem tudom, de elég mókás.. :)
Az első hölgy elmesélte, hogy a házasság eleje izgi és bizsergető, de csak a házasság első 3 éve, aztán átalakul ez szeretetté, ezután csak azt veszi észre, hogy öregszik... Meg persze vannak a gyerekek..
És tényleg teljesen fellelkesített a téma, mert úgy tűnik, hogy érdemes várni az elsőre, vagy a nagyŐre és érdemes hinni ebben. :) Vagy az első csak azért, mert az első? Lehet, hogy nincs különösebb jelentősége az életben, csak az, hogy az első? Nem tudom, de engem is fellelkesít az a tudat, hogy van ilyen ember az életben, csak rá kell találni.. :)
