kicsit szomorkás

Előszóban csak annyit, hogy ez a bejegyzés kicsit melankolikus hangvételű, lesz benne szó búcsúról, magányrohamról, álmokról, életről és halálról.

Akinek még az előszó sem vette el a kedvét az olvasástól, azt a személyt nem értem.. :)

Haladjunk akkor sorban: amikor az ember búcsúzik..  Szóval, akkor mindig az fáj, hogy meddig, hogy "mostmár nem", hogy "ezután".. Meg "jajj". Ilyenkor az ember visszanéz, aztán előre, és ilyenkor az előre kicsit rosszabbnak tűnik mint a vissza, és ez kiábrándító kicsit. De erről ennyit is, mert senki sem bírja már tovább.. ;)

Hát igen, ez egy ilyen nap, amikor csőstöl jön a baj, és minden negatív, amikor az emberre rátelepszik a magány, és úgy érzi, hogy teljesen üres belül, meg ilyesmi jár a fejében..

"Néha felszínre tör ami titok,
nem jön a számra már a szitok.
Nem játszanak itt az életelvek,
én sem értem mért kesergek. 

Ezt el nem mondhatom,
de már nem is titkolhatom,
hogy az unalom kis szívemre ült,
csak te magány ne hagyj egyedül. 

Láthatod, a nap sem ragyog,
de sötétben látszanak csak a csillagok.
Ahogy figyelem ezt a világító tömeget,
hirtelen megtalál az üzenet,
hogy nincs miért bánkódjam,
hisz sose voltam egymagam."

Akit nagyon érdekel elárulom, hogy kinek a verse, de nem szeretné, hogy publikum megtudja.

És eljött az idő, amikor tenni kell az álmokért menni előre, bízni abban, akinek minden a kezében van. Igen most be kell vetni mindent, bízni kell, meg remélni, hogy minden a legjobb lesz. :) Gondoljatok rám kedden ;)

Nade komolyabb vizekre evezve a mai nap kérdése, hogy mit érezhetett az a sok ember, aki azt hitte, hogy vége, mert meghalt..?

Azt hiszem minden összedőlhetett, és teljes volt a kilátástalanság.
És mit gondolhattak, amikor kiderült, hogy él, és minden körülménynél nagyobb?
Igen győzött, és igen, ma is győz, mert örökre nagyobb az összes körülménynél.

végre itt van :)

Szóval ez a kedvenc évszakom.. Ha nyár van, akkor az a kedvencem, de azt hiszem a tavasz a legkedvencebbem. :) Nem mintha történt volna bármi, vagy történnie kéne bárminek, csupán az életnek. Igen, arra vágyom a legjobban, hogy történjen az élet, és arra is vágyom, hogy változásokat lássak.

Valóban, lehet, hogy azért a kedvencem, mert ez a változások időszaka. Ilyenkor a semmiből tűnik elő minden. Ahogy figyelem a fákat télen semmilyen életjelet nem mutatnak, mintha meghalnának minden télen. Annyira kopaszak és üresek ilyenkor, hogy úgy néznek ki, mintha soha többé nem nőne ezután rajtuk semmi.. És tessék, 2 röpke hét alatt olyan színpompás és illatos lett minden gyümölcsfa, beborítják a virágok, és lassan a levelek is, nyáron pedig beérnek rajta a gyümölcsök, nyami.. :)
Pont ilyen a mező is, télen lefedi a hó meg a jég, és úgy tűnik, mintha az egész terméketlen és kopár lenne, mintha soha nem nőtt volna növény belőle.

Velem is pont így van, hogy szenvedek kicsit télen, mert olyan vesződséges kivárni amíg beindul az élet.. Arra gondolok ilyenkor, hogy azért van szükség a télre, mert különben unalmas lenne az élet.. Persze jó lenne a Karib-tengeren élni, ahol nem ismerik az olyan telet, mint nálunk, elviselném úgy érzem, :) viszont hiányozna az élet ilyen formájú lüktetése.

Szóval jó lenne sok nagy változást látni, de nem tudom miért elégedetlenkedem, hiszen annyi csodát látok egyfolytában, hogy milyen is az élet.. nem hagyja magát, mindig újraéled, mintha talpra állna látszólag a semmiből. Pedig nem a semmiből áll talpra, hanem abból, amit a korábbi évszakokban elraktározott. Abból amit nyáron és ősszel felszívott, télen pedig gondosan őrzött. Ez persze nem lehetne anélkül aki óvja, gondozza, locsolja, és metszi ha kell..

Szerintem az élet ilyen lüktetése jellemző a mi életünkre is, bár velünk nem évszakonként történik ez talán.. Lehet gyorsabban, vagy még lassabban. A jó hír az, hogy a tél után mindig jön a tavasz, csak ki kell várni, és remélni. :)

olyan cukiii

Hát ez van :D az ember gyakran érzelmi döntést hoz, mert van amikor nincs más választása, mert annyira cuki, hogy belehaloook. :D

Amúgy meg kicsit racionális, mert ebből 2 ajándékba a 2 cuki gyereknek :)