kicsit szomorkás

Előszóban csak annyit, hogy ez a bejegyzés kicsit melankolikus hangvételű, lesz benne szó búcsúról, magányrohamról, álmokról, életről és halálról.

Akinek még az előszó sem vette el a kedvét az olvasástól, azt a személyt nem értem.. :)

Haladjunk akkor sorban: amikor az ember búcsúzik..  Szóval, akkor mindig az fáj, hogy meddig, hogy "mostmár nem", hogy "ezután".. Meg "jajj". Ilyenkor az ember visszanéz, aztán előre, és ilyenkor az előre kicsit rosszabbnak tűnik mint a vissza, és ez kiábrándító kicsit. De erről ennyit is, mert senki sem bírja már tovább.. ;)

Hát igen, ez egy ilyen nap, amikor csőstöl jön a baj, és minden negatív, amikor az emberre rátelepszik a magány, és úgy érzi, hogy teljesen üres belül, meg ilyesmi jár a fejében..

"Néha felszínre tör ami titok,
nem jön a számra már a szitok.
Nem játszanak itt az életelvek,
én sem értem mért kesergek. 

Ezt el nem mondhatom,
de már nem is titkolhatom,
hogy az unalom kis szívemre ült,
csak te magány ne hagyj egyedül. 

Láthatod, a nap sem ragyog,
de sötétben látszanak csak a csillagok.
Ahogy figyelem ezt a világító tömeget,
hirtelen megtalál az üzenet,
hogy nincs miért bánkódjam,
hisz sose voltam egymagam."

Akit nagyon érdekel elárulom, hogy kinek a verse, de nem szeretné, hogy publikum megtudja.

És eljött az idő, amikor tenni kell az álmokért menni előre, bízni abban, akinek minden a kezében van. Igen most be kell vetni mindent, bízni kell, meg remélni, hogy minden a legjobb lesz. :) Gondoljatok rám kedden ;)

Nade komolyabb vizekre evezve a mai nap kérdése, hogy mit érezhetett az a sok ember, aki azt hitte, hogy vége, mert meghalt..?

Azt hiszem minden összedőlhetett, és teljes volt a kilátástalanság.
És mit gondolhattak, amikor kiderült, hogy él, és minden körülménynél nagyobb?
Igen győzött, és igen, ma is győz, mert örökre nagyobb az összes körülménynél.