Mostanában azon gondolkodtam, hogy régen jobban hittem a csodákban, és abban, hogy az életben még vár csomó jó élmény, de már egyre kevésbé. Talán kezdek felnőni? Szembesülni az élet valódi arcával, hogy olyan dolgokat kell csinálni nap mint nap, amit utál az ember. Mindezt azért, hogy előrébb haladjunk és elérjük a céljainkat. Más pedig a túlélésért teszi ugyanezt. Én nem szeretnék teljesen felnőni, még szeretnék hinni az életben, és szeretnék hinni másoknak..
Szeretnék felnőttes dolgokat, de azt szeretném, ha a hit megmaradna bennem néhány felnőttes dolog iránt, és nem csak a remény. Most érzem, hogy milyen nagy különbség van a kettő között. A hit szilárd és mindent megtesz az ügy érdekében, a remény csak kapaszkodik, nem engedi el a dolgokat..
