Ma borzasztóan kerestem papírkákat, amelyekre holnap nagy szükségem lesz a dokinál, beutaló, stb.. Persze mindent átnéztem, ahova ilyesmit tehettem, de nem találtam sehol.. Tudom, annyira jellemző rám. :) Na mindegy, azután rájöttem, hogy addig nem is fogom megtalálni, amíg a szükségtelen papírfecniket, és egyéb szemeret nem dobálok ki a táskámból. Már nagyon bosszantott, és megijedtem, hogy valahol elhagytam azt a papírt, amire a legnagyobb szükségem van.
Valamiért nem tudok megválni a régi vonatjegyektől.. :) Kb. 10-15 darabot találtam a táskámban, vicces volt, valamint olyan szemetet, amit nem szerettem volna eldobni az utcán, csak kukába, az is a táskámban várt a szelektálásra. Kész káosz volt. Persze a vonatjegyek már rég lejártak, 1-2 hete, de még ott figyeltek.. Érvénytelenek, egy útra szóltak, haszontalanok, de mégis megtartottam valamiért..
Szóval az élet is ilyen néha, szükségtelen dolgokat cipelünk magunkkal, amik már nem is érvényesek, mert nem szánjuk rá az időt, hogy kidobáljuk. Pedig minden ilyesmitől meg kell válni, különben elvesznek az aktuális és fontos dolgok.. Így hát könnyítettem a táskámon és az életemen is.. :)
Persze elméletileg ok, rendben a táska kirámolása persze gyakorlatilag is ok. De valahogy mégis annyira elbizonytalanodtam magamban, hogy félelmetes. Pedig most nagy szükségem van a bátorságra, a kitartásra, azt hiszem a térdemen majd megtalálom. :)
