2011. augusztus 8., hétfő

mosolyogva ébredtem :)

Épp ideje beszámolni a táborról, úgy érzem. 


Nagyon döcögősen indult, és nagyon untam az elejét, és nem is bántam, hogy ilyen volt, mert kimerültem értem le, de nem csak az utazás, hanem előtte lévő hónap feszültsége merített ki. Szóval nagy nehezen eldőlt hol alszom, egy idő után megbarátkoztam a helyzettel és a többiekkel is. Az első pár napot szinte átaludtam, persze nekem se ilyen kép van a fejemben a táborozásról, hogy milyen sokat és jót lehet aludni, hanem épp ellenkezőleg. :D De erre volt szüksége a szervezetemnek, viccen kívül is. :D


Utána beindult az élet, és a végén nagyon jól éreztem magam, szuper társaságom lett. 
Hol is kezdjem.. Sokat rajzoltam, énekeltem, voltam sárkányhajózni, táncoltam, volt Tűzveszély koncert, láttam egy meteoritot, és nagyon jókat dumáltam.. :) Sokat kávéházaztam, és sokat ökörködtem.. :) 


Azt hiszem ezen a koncerten is ott voltam ahol a felvétel készült, különlegessége, hogy Dublinszki Peti, a jobb oldali gitáros is közreműködik, aki azóta sajna nem, mert sok határral arrébb tanítja pengetni a szerencséseket. 

A dal rólam rólam szól, és a múlt hetemről, és az életemről. Burkoltan, de aki szeretné, annak kifejtem, hogy az utóbbi időben nagyon sok minden nehezedett rám, ami lenyomta a szívemet, úgy érzem nagyon sok hiba és rossz döntés volt közte. Az volt a kívánságom a hétre, hogy Isten elevenítse meg a szívemet, hogy ne legyen már terhes és ne nyomasszon a teher. Hogy mossa el minden terhemet, bűnömet, hibámat, tévedésemet. És megtette, tényleg felszabadított belül, és elmúlt a keserűség. :) 

Szóval ezért volt klassz a tábor. Az új kihívás az, hogy ezután minden nap fel tudjak töltekezni. 

Azt hiszem az ezt követő blogokban életváltozásokról fogok írni, mert most nagyon megfogtak, szóval aki megengedi, azét közzéteszem, sőt, az enyémről is írok! :)