2011. szeptember 3., szombat

H P 7/2

Nem, ez nem a napi pálinka fogyasztásom. :) Sajnos. :)

Szóval én is láttam végre a Harry Potter befejező részét, gondoltam, beszámolok róla amíg még emlékszem rá.


Több szempontból szoktam értékelni a filmeket, az első, hogy megérte-e a ráfordított időt, második, hogy a pénzt, és a harmadik, hogy megnézném-e újra..
Ha ezen a rostán egy film fennmarad, akkor azt mondhatom, hogy mindenkinek ajánlom, akit nem a szokásos butítás szórakoztat..

És IGEN ez a film minden szempontból megállja a helyét, sikerült überelnie az összes korábbi részt is, (az előzőt nem volt nehéz) a többit viszont annál inkább, de sikerült, mindent elsöpör a befejezése.


Én más szempontból is értékelem a filmet, mert olvastam a könyvet, és nagyon szeretem a Harry Pottert részeket, a mondanivalóját, hogy egy ilyen világban amibe az ember belekerül mekkora felelőssége van a döntéseinek, hogy ha úgy állunk másokhoz, ahogy szeretnénk hogy velünk tegyék, akkor meghálálják, a jó és a gonosz harca, az egyénekben, valamint az életben, és annyi más mondanivalót sorolhatnék még fel, de nem teszem, mindenki olvassa el, és élvezze!

Amiket különösen szeretek a könyvben, illetve a filmben, azok a karakterek, a gonosz figurákat is beleértve. Mind nagyon közel áll hozzám. Bár lehet a gonosz figurákat csak én szeretem. Nekem igazából azért jönnek be, mert érzelmet váltanak ki az emberből, ellenszenvet, vagy utálathoz közeli érzést.. Azon is mindig csodálkozom, hogy milyen körmönfontak. Gonosz figurát egyébként is nehezebb játszani, véleményem szerint, mint egy jót.. Be kell hogy valljam, - minden elfogultsággal - hogy Ralph Fiennes nagyon jót alakított most is. A szereposztás nyilván a megszokott, a film bevételéből futotta a régi szereplők gázsijára..
Meggyőző volt még Emma Watson, és Rupert Grint alakítása, bár nem színészóriások, mint a korábban említett személy, de nagyon elég jó. Nekem valahogy a felnőtt Harry már nem annyira szimpatikus, mint a kicsi, de erről most ennyit.


A történet izgalmas, magával ragadó, a képi világa megunhatatlan: csodálatos díszletek, rusztikus kastélyiskola, kosztümös filmekből ismert hangulat, nagyon eredeti, bár ebben részben egyértelműen a csatatérré változik a megszokott, biztonságos elvarázsolt kastély.
A zenéről nem tudok mit írni, mert még csak egyszer láttam, hallottam, és nem volt elég számomra, hogy véleményt alkossak róla. :)

Úgyhogy, mozira, dvdre fel! :)