Mintha hatással lettek volna rám a korábbi elmélkedések.. :) Érdekes, bár lehet csak a hangulatom változik ilyen gyorsan. Azon kaptam magam, hogy miután elengedtem gondolatokat, érzéseket, amiket már évek óta hozok magammal, mint valami béklyót, egyszerűen optimista lettem. Ha nem görcsölünk rá valamire attól még megtörténhet velünk.
Szóval a következő projekt a berögzött szokások, gondolatsorok és álmok elengedése, mert helyet kell adni minden jó és egyben új dolognak. Nem?
Tudom, már megint feltaláltam a spanyol viaszt, de ez nem tölt el felettébb büszkeséggel, hiszen még csak kísérleti fázisban van a téma.. :D
Mindenesetre érdemes az ilyen ragaszkodást elengedni, mert habár nem érzem sokkal távolabb magamtól az érzést, de valahogy csomó remény is vegyült bele. Ennek ellenére tovább szeretném vinni a dolgot, mert látni szeretném, hogy mi lesz belőle.. :)
Úgy érzem más területen is így kéne gondolkodnom, nem aggódni, nem törni a fejem, csak elengedni, úgyis zajlanak a dolgok.
Tulajdonképpen bárhova kötök ki bárkivel megnyugtat, hogy van két kar, ami nem enged el, és nem enged messzire a céltól. Lehet, hogy csak hagynom kéne magam, és átadni ezeknek a karoknak..