Nem mondom, hogy ki kell zárni a saját tényezőt, hogy csak másokért élni, és mindenki véleményét figyelembe kell venni, mert az sem egészséges, ha másokhoz mérjük, igazítjuk az életünket. Olyan kettősség van bennem ezzel kapcsolatban. Mármint olyan tekintetben, hogy olyan dolgokat teszek, amik a legjobban esnek nekem, csak úgy érzem, hogy ez annyira üres.. Minél inkább a magam örömét keresem, annál kevesebbet ér, és annál kevésbé tartalmas.
Hogy a tárgyra térjek, valami másra gondoltam. Nagyon érdekes dolog elevenedett fel bennem kedden. Arról hallottam egy előadást, hogy minél kevésbé űzzük a saját kedvtelésünket, és inkább figyelünk a múlhatatlan értékekre, mondjuk a kapcsolatokra, a tisztaságra, az igazságra, annál teljesebb és jobb lesz az élet.
A másik érdekes gondolat az volt, hogy nem azok a jó emberek, akik mindig tökéletes döntést hoznak, vagy a legjobban cselekednek (ez nagyon becsülendő, csak nem mindig van így), hanem azok, akik ha ballépést követnek el felállnak. Ha valaki fel tudja ismerni a hibáit, és hagyja hogy dolgozzon az életében az ami megeleveníti, visszatéríti a helyes irányba, és olyan életre sarkall ami túlmutat a gyengeségeinket. Ez már túlságosan közhelyes úgy érzem, de igaza van.
Arról sincs szó, hogy kell dobni minden kedvtelést, csak hagyni kell utat ennek az isteni erőnek, hogy az formáljon. Szóval van még mint változni. ;)
Addig van jó irányban az ember, amíg változóképes és a háttérbe tudja szorítani a hibáit.
