Hogy befejezzem a tegnapi bejegyzésemet, most a vigasztalásról lesz pár sor.
Amikor kerestem képeket, és pár gondolatot a gyászról, nem volt túl sok, a halálról a szenvedésről sokkal több szó van, mint a gyászról. A sorozatok, a filmek, a dalok mind tele vannak halállal. Egy izgalmas filmet ma már nem tudnak eladni kellő mennyiségű vér nélkül.
Vannak már médiumok, szellemek, vámpírok, de nincs gyász. Nem mutatnak sehol irányt, megbánást, bocsánatot, csak vért és szenvedést. Az egyik film arról szól, hogy soha nem szabad sírni. Legyen férfi, nő, vagy gyerek a főszereplő, kap egy géppisztolyt a hátára, és végeznie kell a gonoszokkal, (persze a történet végére egyedül marad), de ez ad majd feloldozást a fájdalmára. Ez a televízióban úgy megy minden nap, mint az esti mese.
"A felhők felett mindig süt a Nap."
Akármilyen nagyok a felhők, akármennyire rég láttuk a napfényt utoljára, a Nap mindig ott van fent, csak várni kell amíg a felhők eloszlanak. Vagy keresni a Napot, mert mindig ott van. :)
A másik, és legfontosabb dolog, hogy viszont lehet látni azokat, akiknek előbb jött el az idejük, mint a miénk. El kell fogadni azt a szeretet ami a korábbi bejegyzésben van írva, és azt is, hogy mindent elmos Jézus vére és szenvedése, így bármikor Isten elé állhatunk, és beenged minket is a Mennybe azokhoz, akik már átélték ugyanezt.